Annak a mintegy 70 ezer autósnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Már egynapos késedelem is komoly következményekkel jár: a biztosító a határidőt követő napon köteles törölni az érintett szerződést, így a mulasztó autósnak azonnal megszűnik a biztosítási védelme. Aki tehát ekkor okoz kárt, nem számíthat a biztosító térítésére, ami személyi sérüléses baleset esetén akár több tízmillió forintra is rúghat ‒ ezt az összeget a károkozó akár élete végéig is kénytelen lehet törleszteni.

A kgfb-díjfizetés elmaradásának és az abból eredő kényszerű törlésnek további negatív következménye, hogy a szerződés újbóli megkötése során nemcsak a türelmi időszakra kiterjedő biztosítási díjat kell megfizetni, hanem a megszűnés és az újrakötés közötti napokra vonatkozó fedezetlenségi díjat is.

A fedezetlenségi díj mértéke igen magas: idén a személyautók esetében – teljesítménytől függően – naponta 990‒2090 forint között alakul, teherautóknál pedig elérheti a napi 7770 forintot is. A biztosítást ugyanazon biztosítónál kell megkötni, és a fedezetlenségi díj mellett – választási lehetőség nélkül – a teljes évre vonatkozó kgfb-díjat is egyszerre kell befizetni. A fizetési határidő számontartása az üzembentartó felelőssége, vagyis senki sem hivatkozhat arra, hogy a díjfizetésről nem kapott értesítést (csekket vagy számlát).

A március 1-jei határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik, ez a dátum pedig idén hétvégére esik. A hétvégi zárva tartás miatt a biztosító pénztárában személyesen csak péntekig lesz lehetőség az aktuális díjrészlet rendezésére. A postai csekk, illetve az online bankkártyás fizetés átfutási ideje is több munkanap, így ezeket a fizetési módokat is csak szerdáig érdemes választani.

Az azonnali átutalás ugyanakkor 5 másodpercen belüli teljesülést garantál, vagyis a banki átutalás még akár vasárnap is megfelelő opció lehet.