Kellemetlen meglepetés érheti azt, aki eddig a Google Térkép segítségével hallgatott zenét: mint azt a 9to5Google észrevette, az alkalmazás Android-változatának 25.28-as verziójában sem érhető már el az a funkció.

Korábban úgy működött, hogy a navigáció használat közben kibővült egy alsó sávval, ahol az album borítója, a dal címe és az előadó neve is szerepelt. A lejátszási vezérlők mellett még egy „Böngészés” gomb volt található, ami a zeneszámok közötti gyors váltást könnyítette meg.  Egy ízben már korlátozták a használatát azzal, hogy a funkciót külön aktiválni kellett a „Beállítások” menüben.

Némileg árnyalja a képet, hogy az iOS-verzióból még nem törölték a zenelejátszást. Igaz, az iPhone-okon a YouTube Music eddig sem volt elérhető, viszont az Apple Music és a Spotify igen – jegyezte meg az Android Police.

A napokban egy holland tengerparti város nyúlt bele a Google térképalkalmazásába – a részletekről az alábbiakban számolt be a Vezess: