„Egy évszázadon belül egyszer történik olyan átalakulás, amilyen jelenleg zajlik” – mondta Ola Källenius, a Mercedes-Benz vezérigazgatója. Szerinte az átalakulás hajtómotorja a technológia, ezen belül is a digitalizáció, a zéró emissziós cél, valamint az automatizált vezetés.
Källenius szerint a Mercedes minden eddiginél többet fektet technológiába, innovációba és eszközökbe, hogy lépést tudjon tartani az autóipari átalakulással, „mivel az ilyen helyzetekben a hatékonyság fokozása a legfontosabb feladat”.
A Mercedes-Benz tavaly 145,6 milliárd eurós, az előző évinél 4,5 százalékkal kisebb értékesítési árbevétel mellett 10,4 milliárd eurós (4250 milliárd forint), 28 százalékkal alacsonyabb nyereségre tett szert. Az idén a Mercedes-Benz a tavalyi 1,98 milliónál valamivel kevesebb autó eladására számít erősödő piaci ellenszél közepette, ami nyereségét is valamivel lejjebb fogja vinni.