Mélyrepülésben vannak az oroszországi újautó-eladások: a borzasztó márciusi adatok alapján az előző hónapban mindössze 83 ezer autót adtak el, ami egy évre kivetítve 45 százalékos visszaesést jelent – írja az Európai Vállalkozások Szövetsége (AEB) által közölt adatokra hivatkozva a Motor1.com.
Negyedéves szinten is kimutatható a romló tendencia, ugyanis 254 ezer új autót értékesítették, vagyis 26 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi év első három hónapja alatt. Ennél nagyobb zuhanást az elmúlt évtizedben csak kétszer lehetett látni: az ország gazdasági válsága idején, vagyis 2015 elején (-36%), valamint 2022 márciusában, egy hónappal azután, hogy kirobbant az orosz-ukrán háború (-59%).
„Ha kitart a mostani trend, az válsághoz vezethet az iparágban, ebben az esetben pedig sürgősen állami támogatásra lesz szükség” – jelentette ki Alekszej Kalicev, az Autógyártók Bizottságának elnöke. Kalicev szerint a vásárlók azt hitték, hogy a korábban kivonult, főleg nyugati gyártók közül néhány visszatér az orosz piacra, azonban ez nem történt meg. Ez ugyan később növekedést eredményezhet, de az iparág nem tud talpon maradni, ha nem javulnak az adatok.
Ukrajna megszállása után tucatjával dobbantottak Oroszországból az autógyártók. Igaz, mint arról a Vezess beszámolt, pár évvel később újra kinyitott a Porsche ottani márkakereskedése, csakhogy ott már nem Porschéket, hanem Ladákat árulnak: