„Millió euróban mérve két számjegyű összeget” készül befektetni a Mercedes-Benz az amerikai Apptronik robotikai vállalatban, amelynek humanoid (emberszabású) robotjai alkalmasak lehetnek arra, hogy idővel átvegyék az emberek munkáját az autógyárakban.

8 fotó

Az Apptronik Apollo típusú robotjaiból „jó néhány darabot” olyan feladatokra tanítottak be, amelyeket a Mercedes-Benz gyártósora mellett végezhetnek – a tanítás folyamata kézi vezérléssel történt, azaz a szakemberek távirányítással újra és újra elvégeztették ugyanazokat a folyamatokat a robotokkal, míg azok végül megtanulják egyedül végrehajtani azokat.

A tervek szerint alkatrészek mozgatását, minőségi ellenőrzések végrehajtását bíznák rá a szerkezetekre.

Emberszabású robotok jelentek meg Kecskeméten 6

„Szeretném, ha olyan területeken tudnánk felhasználni a robotokat, ahol munkaerőhiánnyal küzdünk. Először persze a repetitív, ismétlődő feladatokat bíznánk rájuk, de később jöhetnek a veszélyes munkakörök is” – mondta el Jörg Burzer, a Mercedes-Benz a gyártásért, a minőségért és a beszállítói lánc kezeléséért felelős részleg igazgatója, az igazgatótanács tagja. „Sok múlik a költségeken. Ha le tudunk menni néhány tízezer dollárig – ami szerintem teljesen lehetséges –, akkor nagyon izgalmassá válik majd a téma.”

Emberszabású robotok jelentek meg Kecskeméten 7

A szakember nem bocsátkozott részletekbe a bevezetés lehetséges időpontjával kapcsolatban, ahogy azt sem árulta el, hogy azok a robotok, amelyeket a berlini digitális gyártóüzemben, illetve (a Reuters hírügynökség információi szerint) a kecskeméti Mercedes-gyárban tesztelnek, mennyibe kerültek.

Már nincsenek itt…

A cikkünk alapjául szolgáló Reuters-beszámoló részben pontatlan információkat közölt a robotok kecskeméti jelenlétéről. Az alábbiakban a gyár idevágó tájékoztatását olvashatod el:

„A Mercedes-Benz és az Apptronik 2024 márciusában írták alá a megállapodást a humanoid robotok újfajta alkalmazásainak közös fejlesztéséről, azok jövőbeni logisztikai és gyártási környezetben történő felhasználásáról. Az Apptronik az austini Texasi Egyetem Emberközpontú Robotika Laboratóriumának spin-off vállalkozása – fejlesztési munkájuk eredménye az Apollo, a világ egyik legfejlettebb humanoid robotja.

Annak érdekében, hogy megnézzük, hogyan járulhat hozzá az Apptronik robotja a termelésünkhöz, 2024-ben az Apptronik csapatával együtt végeztük az első teszteket kecskeméti gyárunkban. Időközben a robot már nem Kecskeméten, hanem a Mercedes-Benz berlin-marienfeldei telephelyén, a Digital Factory Campus laboratóriumaiban van további kutatási és fejlesztési munkák céljából.”

Ezt a projektet egyébként már tavaly útjára indította a Mercedes-Benz, akkor azonban még nem volt szó arról, hogy mikor és hol kezdik meg a technológia éles tesztelését.

Emberszabású robotok jelentek meg Kecskeméten 8

A texasi Apptronik 2016 óta fejleszti robotjait; tavaly decemberben stratégiai együttműködésre léptek a Google DeepMind robotikai csapatával. A Mercedes-Benz mellett számos további autógyártó (Honda, Hyundai, BMW és persze a Tesla) is kísérletezik humanoid robotokkal a gyártósoron.

Alább videón is megnézheted, hogyan dolgozik Apollo a gyárban:

a videó a hirdetés után indul