A 2025-ös év várható kihívásairól szólva a Porsche elbocsátásokról, geopolitikai bizonytalanságokról és a tavalyinál szerényebb, de még mindig két számjegyű üzemi nyereségről számolt be.
Ami a modellfejlesztéseket illeti, a korábbi híresztelésekre rácáfolva egyértelműen kijelentették: a tavaly bevezetett, tisztán elektromos Porsche Macan (képeinken) a jövőben sem kap belső égésű motort.
Nincs azonban kizárva, hogy jön helyette egy vadonatúj szabadidőjármű, amelyet a Macannal párhuzamosan fognak gyártani és forgalmazni, és amelybe benzines és/vagy hibrid hajtásláncot szerelnek. A végső döntést még nem hozta meg a Porsche, ezért a legjobb esetben is négy-öt év múlva – azaz az évtized végén – jelenhet meg ez a modell, ha egyáltalán.
Ami a további modelleket illeti, ott már eleve figyelembe veszik a villamosítás vártnál lassabb ütemét: a következő évtizedben még bőven párhuzamosan fogják forgalmazni az elektromos, hibrid és belső égésű modelleket. Ezzel együtt nem áll meg a villanymotoros modellek fejlesztése: a Cayenne és a 718-as (Cayman / Speedster) utódja egyaránt elektromos lesz, ám a dolgok jelenlegi állása szerint benzinmotoros verzióban is készülnek majd – legalábbis Cayenne-szinten biztosan.
A Porsche 911 szintén megtartja a belső égésű motortechnológiát, sőt, középtávon „új zászlóshajót kap a széria, amely minden eddiginél magasabbra emeli a mércét a sportautók szegmensében”. Ezt vélhetően további hibridizációval valósítja meg a Porsche, ez azonban csak találgatás – ami bizonyos, hogy hamarosan egy újabb múltidéző hangulatú limitált szériával gazdagodik a modellcsalád, amely stílusában és hangulatában az 1970-es éveket idézi majd.