Az európai autóipar nagyobb rugalmasságot igényel a szén-dioxid-kibocsátási célok teljesítése terén ‒ jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Brüsszelben. A megállapodás lényege nagyon egyszerűen megfogalmazva az, hogy egy helyett három évet kapnak az autógyártók a teljesítésre, vagyis amit 2025 végére kellett volna elérni, azt már csak 2027 végére kell.
Von der Leyen az autóipari szereplőkkel való hétfői tanácskozását követő sajtótájékoztatóján azt mondta, „a célok változatlanok maradnak, teljesíteni kell őket, de ez nagyobb mozgásteret biztosít az iparágnak anélkül, hogy az eredeti célokat módosítani kellene”.
Az eredeti szabályozás szerint az európai autógyártóknak 2025-ig 15, 2030-ra 55, és 2035-re 100 százalékkal kell csökkenteniük a járműveik szén-dioxid-kibocsátását a 2021-es szinthez képest. Az ezt elmulasztó cégekre a becslések szerint összesen akár 16 milliárd eurós bírságot is kiszabhatnak.
Von der Leyen javaslatát még az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának is jóvá kell hagynia. A bizottság elnöke optimistán nyilatkozott: „Gyors megállapodásra van szükség, mert ennek csak akkor van értelme, ha hamar elfogadják” ‒ mondta.
Von der Leyen azt is hangsúlyozta: a versenyképesség erősítése érdekében az autóipari ellátási láncok megerősítésére van szükség, különösen az akkumulátorgyártás terén. „Az EU saját gyártókapacitása jelenleg bővül, ugyanakkor az importált akkumulátorok olcsóbbak, ami versenyhátrányt jelent. Az EU célja, hogy az elektromos járművek ne dráguljanak, ugyanakkor ne alakuljanak ki új függőségek sem” ‒ hívta fel a figyelmet.
Az EU már közvetlen támogatási lehetőségeket vizsgál az európai akkumulátorgyártók számára. Az Európai Bizottság további lépéseket is tervez, amelyeket szerdán részletes akcióterv keretében mutatnak be.