A segédmotorokra vonatkozó sebességhatárok emelésével újabb engedmény kerülhet a már javában készülő, új KRESZ-be, ami alapján az eddigi 40 helyett akár 45 km/órás sebességgel is közlekedhetnének – az erről szóló tervezetben a Hegylakók.hu vette észre a kilátásba helyezett módosítást.

A motoros szakportál megjegyzi, hogy a segédmotorokkal kapcsolatos szabályokat eddig félreértések övezték, ugyanis sokan azt hitték, már eddig is megengedett volt a 45 km/órás sebesség. Márpedig a legnagyobb tervezési sebesség sem nagyobb ennél, sőt, a nemzetközileg meghatározott sebességhatár sem megengedőbb.

Egy másik könnyítés is érintheti a segédmotorosokat – persze csak akkor, ha zöld utat kap a jogszabály –, miszerint haladó autók között is előregurulhatnak, amit a jelenlegi szabályozás nem tesz lehetővé, hiába működik így a nagyvárosi gyakorlatban. Jelenleg csak az álló sorok mellett lehet elhaladni.

Számos újítás érkezhet az új KRESZ-szel, ezekről az alábbi cikkben írt a Vezess: