A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki nyilvántartása alapján tavaly 1,2 százalékkal 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom. Javuló tendenciáról van szó a 2023-as, 5,7 százalékos visszaeséshez képest, de a szakértők szerint ez az árstop utáni piaci hullámok ellapulásaként értelmezhető – írja a Népszava.

A nagy láncokhoz nem tartozó, úgynevezett fehér kutak esetében a 1,6 milliárd literes érték 2,1 százalékos visszaesést jelent, ezzel szemben a márkás töltőállomások a tavalyi 3,9 milliárd literrel csupán 0,6 százalékos veszteséget könyvelhettek el. Noha a kétezer hazai benzinkútból a színesek száma alig haladja meg a fehérekét, az utóbbiak piaci részesedése mindössze 30 százalék.

Tavaly a fehér kutakon 1,2 milliárd liter gázolajat értékesítettek, ami 4,4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, viszont a félmilliárd liter benzin esetében 3,9 százalékos növekedés figyelhető meg. A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint a színes kutak 2,3 milliárd literes gázolaj- és a 1,5 milliárd liternyi benzinforgalma 1,4 százalékos esést, illetve 0,5 százalékos emelkedést hozott.

Gépész László, a kis benzinkutakat képviselő Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) alelnöke úgy véli, a fehér benzinkutak a mai napig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályájukra. Ez annak köszönhető, hogy annak idején a 480 forintos hatósági ár miatt az árhátrányukkal együtt az ügyfeleik egy részét is elveszítették.

Szerinte az árstop miatt a jellemzően családi tulajdonú kutak anyagi tartalékai kiapadtak, így nemcsak a fejlesztésekkel nem tudnak lépést tartani, de az is jól mutatja a tendenciát, hogy egyre kevesebb kút van nyitva a nap 24 órájában.