Szerda délután négy órakor pótdíjazott a parkolóőr egy autót a budapesti Haller utcában. Az autó tulajdonosa odament hozzá, és megkérdezte, hogy most mit tud csinálni. A parkolóőr közölte vele, hogy ha vesz jegyet az automatából, akkor törölni lehet a pótdíjat, mivel türelmi időn belül van.

A férfi megvette a parkolójegyet, de a parkolóőrrel akarta töröltetni a pótdíjat, aki elmondta neki, hogy ő ezt nem tudja, mert a törlést csak az ügyfélszolgálaton tudják elintézni a jegy alapján. A parkolóőr ezután továbbindult ellenőrizni, de az autós követni kezdte, és idegesen szitkozódva azzal vádolta őt, hogy ittas. Továbbra is azt követelte, hogy vegye le az autójáról a kihelyezett pótdíjat.

Később tettlegességbe fordult a konfliktus: az autós a parkolóőrhöz lépett kiabálva, erősen megragadta a jobb karját, megrángatta, majd tenyérrel erősen pofon vágta. A parkolóőr jobb felkarján az eset után 2-3 cm-es véraláfutás keletkezett, az arcán érezte az ütés nyomát, az állcsúcsa érzékeny lett. Az ellenőrt egyébként megszondáztatták, az eredmény negatív lett.

Megütöttek egy parkolóőrt Budapesten, a polgármester is megszólalt az ügyben 1

Ferencváros polgármestere az eset után a Facebookon reagált, az ügyben megtették a rendőrségi feljelentést.