Michelisz Norbert nyerte a túraautó-világkupa csehországi fordulójának második futamát vasárnap, miután a rajtnál megelőzte Mikel Azconát, a Zengő Motorsport pilótáját, aki így másodikként futott be a pole-pozícióból indulva. A tavalyelőtti bajnok 2019 decembere után győzött újra versenyen a WTCR-ben, és ezzel a sikerrel az összetettben feljött a nyolcadik helyre a Hyundaijal.
Michelisz a fordított rajtrácsos első futamon – melyet az argentin Néstor Girolami (Honda) nyert meg – hetedik lett, ám megbüntették, mivel őt találták felelősnek a rajtnál történt balesetben. Ezzel a 15. helyre esett vissza, a magyar indulók közül így is ő volt a legeredményesebb a Mostban rendezett hétvégén.
Érdekesség, hogy Azcona – a szombati szünnapot kihasználva – átutazott Barcelonába, ahol hazai pályán, a Volcano Motorsport színeiben behúzta a TCR Európa-kupát – talán ez segít feldolgozni a vasárnapi „vereséget”.
Boldizs Bence, a Zengő Motorsport magyar versenyzője előbb 14., majd 13. lett a Cuprával, míg Tassi Attila (Honda) az első futamon a 17. helyen zárt, a második viadalt pedig műszaki hiba miatt nem tudta befejezni, utóbbi így pont nélkül távozott Csehországból.
Az összetettben Michelisz a tizenegyedik 85 ponttal, Tassi 15. (66 pont), míg Boldizs a 19. (9 pont). Az élen a címvédő francia Yann Ehrlacher (Lynk & Co) áll 135 ponttal. A szezon következő, hatodik fordulóját egy hét múlva, Franciaországban rendezik.
A WTCR „nyári” szünetében Michelisz körbevitt minket a Hungaroringen – a fedélzeti kamerás felvétellel spékelt élménybeszámoló itt olvasható el: