Teljes szemléletváltás kezdődik a Mazdánál és ez nem azt jelenti, hogy a Kodo dizájntól fogunk elbúcsúzni. A márka kicsit elmozdul a prémiumszegmens felé és a nagyobb modellek műszaki tartalmát teljesen megváltoztatja.

Sorhatos lehet az új Mazda CX-5 1

Elkészült az új moduláris padlólemez, ami már hosszában fogja fogadni az új motorokat. Ebből is készül egy teljesen új család, méghozzá soros hathengeres darabokkal, részleteket erről még nem árult el a gyártó. Az azonban most kiderült, melyik lehet az első modell, amit már az új műszaki tartalommal ismerhetünk meg.

“A Mazda továbbra is kiemelt figyelmet fordít a magas hatékonyságú motorok fejlesztésére, mint a Skyactiv-X, valamint az új soros hathengeres motorcsalád fejlesztésére, melynek tagjai az újonnan érkező nagyobb modelleket fogják hajtani a CX-5-től fölfelé” – mondta el egy sajtótájékoztatón az ausztrál Mazda képviselet ügyvezető igazgatója, Vinesh Bhindi.

Sorhatos lehet az új Mazda CX-5 2

Ennél konkrétabb információt egyelőre nem erősített meg a Mazda, annyit azonban már tudni lehet, hogy a dízelmotorokat megtartják, de a hibrid rendszer továbbfejlesztésén is dolgoznak. Az új soros hathengeres motorok gyártását jövőre kezdik, ahogy vélhetően az új Mazda CX-5 generáció érkezését is 2022-ben várhatjuk.

Jelenleg sokan leírták már a dízelmotorokat, de van olyan felhasználási mód, ahol egyértelműen kidomborodik azok előnye, így a piacon továbbra van rá igény. A Mazda pedig gondolkodhat úgy, hogy ezt a szegmenst megszerzi, illetve egyfajta különlegességeként akár prémium ára is lehet a jövőben az gázolajos motoroknak.