Módosított grafikájú hűtőráccsal, keskeny fényszórókkal, egységbe foglalt ködlámpákkal kezdi az új évet a Compass. Mostantól minden fényforrása LED-es, az első kamera pedig a lökhárítóból felköltözött a hűtőmaszk közepére, így kevésbé sérülékeny, ha terepen haladunk.

Megújult a Jeep kompakt szabadidőjárműve 1
Megújult a Jeep kompakt szabadidőjárműve 2

Az utastérben vadonatúj vezetői környezet fogad. A műszeregység immár digitális, a központi érintőképernyő magasra költözött, a szélső légbeömlő rostélyok diszkrét nyílássá szelídültek, a középkonzoli kezelőpanel a korábbi kusza helyett letisztult, elegáns kialakítást kapott. A kormánykerék rajza is módosult. Az átdolgozott műszerfal és egyéb beltéri szerelvények révén a korábbi 2,8 helyett 7,2 liternyi az utastér rekeszeinek és polcainak összkapacitása.

Megújult a Jeep kompakt szabadidőjárműve 3
Megújult a Jeep kompakt szabadidőjárműve 4

Akár 27 százalékkal kedvezőbb fogyasztást kínál a Jeep Compass új 1,3-as benzinmotorja, amely 130 lóerős kivitelben kézi sebességváltóval, 150 lóerősen pedig duplakuplungos váltóval elérhető. Emellett 130 lóerős, 1,6-os dízelmotor is van a kínálatban, az európai vásárlók közel 25 százaléka azonban már a modellfrissítést megelőzően is a plug-in hibrid változatot választotta – 190 vagy 240 lóerővel.

A megújult Compass az első Jeep, amely 2. szintű autonóm mobilitási funkciókat kínál: az év második felétől rendelhető opció képes tartani a követési távolságot és a Compass sávban elfoglalt helyzetét.

Kattints ide, ha videón is megnéznéd, miben más, és mit tud a megújult Jeep Compass.