1,5 literes, háromhengeres motorja miatt sokan kétkedve fogadták a Ford Fiesta ST-t, pedig hajszálnyival sem csorbítja az élményt a páratlan számú dugattyú. Erőből sincs hiány, a 200 lóerő és a 290 Nm nyomaték egy ilyen kisautóban már bőven tartogat örömöket, erre a 6,5 másodperces 0-100-as sprint is utal. A Fordnál kicsit reszeltek a Fiesta ST-n, ebből lett az Azura-kék színű ST Edition.

Nagy-Britanniára 300 darab jut, Európa többi részén pedig 200 példány lesz elérhető a háromajtós hot hatchből. Ez jól mutatja, hogy az angolok mennyire kedvelik a hétvégi pályanapokon bevethető, de hétköznap is használható kisautókat.

Motorja hengerlekapcsolással takarékoskodik, de nehéz hagyni ezt neki a Recaro sportülésekben ülve, a vastag karimás kormányt markolva. Utóbbira került fel egy gomb kifejezetten a Sport Drive mód aktiválására. A fekete kárpitozást a fényezéshez passzoló kék cérnával varrták meg, de ennél jóval érdekesebb változások is történtek a Fiesta ST Editionön.

Jobban fordul a Fiesta ST Edition 3

Tízküllős, 18 colos alufelnijei miatt például 8 kg-mal csökken a rugózatlan tömeg, a futóművét elöl és hátul is állítható lengéscsillapítókkal szerelik, a hasmagassága elöl 15 mm-rel, hátul 10 mm-rel csökken. Az egészet pedig a Nürburgringen hangolták tökéletesre. Mind közül talán a legjobb elem a Quaife önzáró differenciálmű, ami gázra kegyetlenül behúzza majd a Fiesta ST-t a kanyarba.

Jobban fordul a Fiesta ST Edition 4

Forrás: Ford