A közelmúltban a Vezess is beszámolt a Mercedes-Benz és a Louis Vuitton művészeti igazgatója, Virgil Abloh által közösen megálmodott és megvalósított G-osztályról. Az autóipar és a képzőművészet közötti kapcsolat újraértelmezésére született, törtfehér motorsportszobor egyetlen példánya egyelőre nem eladó, az alkotók viszont elkészítették az autó 1:3 léptékű makettjét, és azt felajánlották egy jótékonysági célú árverésre.

A Sotheby’s által levezényelt aukción 160 ezer dollárt, azaz 48,8 millió forintot adtak a durván másfél méter hosszú modellautóért. A teljes bevétellel azt a „Post-Modern” elnevezésű ösztöndíjprogramot támogatják, amelyet a divatszakmában tanuló, tehetséges, afrikai amerikai származású fiatalok megsegítésére hozott létre az autót megálmodó Virgil Abloh – és mielőtt azzal vádolnánk, hogy mások pénzével szeretne páváskodni, eláruljuk, hogy Abloh már egymillió dollárt tett bele az alapítványba.

49 millióért talált gazdára egy modellautó 2