A vádirat szerint az elkövetéskor 81 éves férfi 2019. február 5-én délután Kiskunfélegyháza lakott területén kívül közlekedett autójával, amelyben a szintén idős felesége és a vádlott lánya utaztak. Nappali, jó látási viszonyok mellett a vádlott tévedésből felhajtott az M5-ös autópályára Szeged felé.

A vádlott az autópályán a záróvonallal elválasztott gyorsítósávról a záróvonalon és a járműforgalom elől elzárt területen keresztül a forgalommal szemben megfordult, azaz balra kanyarodott az autópálya belső forgalmi sávjába.

Az idős férfi azért, hogy az autópályát elhagyja, tolatni kezdett, de közben az autó elejének mintegy 120-125 km/h-s sebességgel nekiütközött egy vele szemben közlekedő autó. Az ütközés hatására a vádlott autója a gyorsítósávba, míg a másik autó a pályatesteket elválasztó szalagkorlát mellé sodródott.

A balesetben a vádlott idős felesége – aki az autóban hátul, becsatolt biztonsági övvel utazott – olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A vádlott mellett szintén becsatolt biztonsági övvel utazott a lánya, aki – ugyanúgy, mint a balesetben részes másik jármű vezetője – 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azokat a KRESZ-szabályokat, melyek szerint tilos autópályán megfordulni. A vádlott vezetői engedélyét a nyomozó hatóság még a helyszínen elvette.

A szabadlábon védekező, büntetlen előéletű idős férfit – akinek 1952 óta volt vezetői engedélye – a járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: Ugyeszseg.hu
Kapcsolódó címkék: autópálya baleset M5 rendőrség tolatás