Az eddigi 100 helyett 116 lóerős rendszerteljesítménnyel, 3,7 literre (!) leszorított átlagfogyasztással nyűgöz le a Toyota Yaris új generációs hibrid hajtáslánca.

A fejlődés nem meglepő, hiszen a hibrid hajtáslánc minden eleme új. A 1,5 literes, atkinson-ciklusú, háromhengeres benzinmotor a Corollában és C-HR-ben is megtalálható, négyhengeres, kétliteres egység visszavágott rokona, amely önmagában 93 lóerőt és 120 Nm-t tud (de persze nem dolgozik önmagában, legalábbis itt nem – a Yaris tisztán benzines kivitelében ugyanez a blokk nyilván más hangolást kap, de arról egyelőre nincsenek részletes információk.)

Újdonság a lítiumion akkucsomag is, amely kevesebb cellából áll, és helytakarékosabb, mint a korábbi NiMH egység, így a segédrendszereket kiszolgáló 12 voltos akkuval együtt elfér a hátsó ülés alatt. A szimulált fix áttételekkel dolgozó CVT váltó első „fokozata” különösen széles tartományt szolgál ki, ezzel segítve a robbanékony, finom elindulást.

Videón is megnéznéd az új Yarist? Kattints ide!

Fontos újdonság, hogy az első kerekeket hajtó villanymotor maximális fordulatszámát 17 000/percre emelték, így az autó akár 130 km/óra sebességig képes tisztán elektromos üzemben haladni! Ennek a villanymotornak a maximális teljesítménye 59 kW, legnagyobb nyomatéka 141 Nm.

Ezt tudja a Toyota legújabb hibridje 2

Az új Yaris hibrid tehát 16%-kal erősebb (116 LE), 20%-kal takarékosabb és tisztább (3,7 l/100 km, illetve 85 g/km CO2-kibocsátás), és 15 százalékkal fürgébben gyorsul 100 km/órára (9,7 mp).  A mérnökök emellett javították a gázreakciókat, valamint a korábbi 10,1-ről 8,1 másodpercre faragták le a 80-120 km/óra gyorsulás idejét (szóval könnyebb előzni az autóval).

Érdekel, mennyire biztonságos az új Yaris? És hogy mennyire kényelmes?
Kattints a fenti kék linkekre, és kiderül!

Forrás: Toyota
Kapcsolódó címkék: hibrid Toyota Toyota Yaris Yaris