A Lexus teljesen ráfeküdt a japán kézműves hagyományokra. Az LS zászlóshajó megújításánál sem hagyták ki a ziccert: a belső tér speciális dekorjaként Nishijin & Haku ornamentikát is kérhetünk, amely vékony platinalemezeket, valamint selyembrokátot alkalmazva idézi az ezüsthidat, azaz a vízfelületen tükröződő teliholdat.

A karosszériaszínek kínálatában is van újdonság, az alumínium szemcsékkel teli Gin-ei Lustre árnyalat szélsőséges kontrasztokkal reagál a fény/árnyék változására. Ezen kívül már csak néhány karaktervonal változott, valamint króm helyett sötét dekort találunk elöl és hátul; a többi módosítás mind lényegi és igen jelentős. Ilyen annak a forgótükrös fényszórónak a megjelenése, amely tavaly az RX fedélzetén debütált, és amely nagy hatékonysággal takarja ki a szemből érkező autósokat, miközben minden mást megvilágít.

Brokáttal, holdfénnyel újult a Lexus LS 1

A fenti képen az opciós forgótükrös fényszóró látható az immár hagyományos három LED-szegmensből álló elsődleges lámpatest alatt

Szintén megújultak az abroncsok, a motorfelfüggesztés, az üléskárpit és a futómű; a módosítások a zaj- és rezgéskomfortot hivatottak még magasabb szintre emelni. Ugyanezért változtattak a benzinmotor és a hibrid hajtáslánc hangolásán: mostantól kevesebb sebességváltással, a villanymotor gyakoribb használatával – azaz minden helyzetben zökkenőmentesebben, nyugodtabban – közlekedhetünk az autóval.

Brokáttal, holdfénnyel újult a Lexus LS 2

A Lexus ígéretéhez híven megjelentek az autóban a részlegesen autonóm közlekedéshez szükséges szenzorok és technológiák: az autó autópályán magától tartja az ívet, a sebességet, a követési távolságot.

A megújult LS késő ősszel debütál Japánban, európai forgalmazásának kezdetéről még nincsenek hírek.