Az emberek 99 százaléka a büntetőfékezést veszélyesnek, azon belül 95 százalékuk nagyon veszélyesnek tartja – derül ki a Núsz Zrt. online felméréséből. A kérdőívet két hét alatt több mint 1300-an töltötték ki, ami azt mutatja: az agresszív közlekedés témája foglalkoztatja az embereket.

A nem reprezentatív felmérésben részt vevők több mint kétharmada (67 százalék) állította, hogy napi rendszerességgel találkozik erőszakos autóssal. Az életkorral egyenes arányban nő azok száma, akik agresszivitást tapasztalnak a hétköznapokban a közlekedés terén: a fiatalok 56, a középkorúak 72, az idősebbeknek pedig már a 76 százaléka napi szinten tapasztalja az autóvezetői erőszakosságot.

Másokat erőszakosabbnak látunk magunknál. Kisebbségben voltak azok (47 százalék), akik úgy nyilatkoztak: viselkedtek már durván egy-egy közlekedési helyzetben. A nőknél ez az arány mindössze 27 százalékos volt.

A válaszadók 14 százaléka szerint inkább településen belül, 22 százalékuk válasza alapján inkább azon kívül, 64 százalékuk szerint mindkét helyen találkozhatunk erőszakosan közlekedőkkel.

Arra a kérdésre, hogy a gyorsabb autók vezetői agresszívebbek-e, 55 százalékban volt igen a válasz. Hasonló a helyzet a drágább kocsik esetében is: a válaszadók 62 százaléka szerint az ilyen autókat vezetők erőszakosabbak. A kutatásban résztvevők szerint a drágább és gyorsabb autók erőszakos vezetői fizikálisan inkább, műveltségüket nézve azonban már kevésbé mondhatók kimagasló teljesítményre képesnek.

A saját szóhasználaton alapuló, önkéntes válaszadás szerint az „agresszív közlekedés” hallatán egyébként a legtöbbször a „veszély”, a „baleset” és a „BMW” szavak jutnak a kérdőívet kitöltők eszébe. Az agresszív közlekedés kiváltó okai közül pedig a türelmetlenséget, a fölényeskedést, mások viselkedését, illetve a stresszt jelölték meg a legtöbben.

Bartal Tamás úgy látja, hogy önkritikusak és nosztalgikusak vagyunk. A NÚSZ vezérigazgatója szerint a kutatásból kiderül: amíg a válaszadók enyhe többsége (52 százalék) erőszakosabbnak látja a magyar autósokat a külföldieknél, addig a nagy többség (69 százalék) úgy véli, régebben kulturáltabban vezettek az emberek, mint manapság.

A válaszadók a különböző közlekedési szituációk közül a büntetőfékezést gondolták a legveszélyesebbnek: 95 százalékuk érezte nagyon veszélyesnek az ilyen manővert. Sorrendben ezt követte a valaki elé történő „bevágás” (86 százalék), a másikra történő „rátapadás”, vagyis a nem megfelelő követési távolság (67 százalék), a leállósáv indokolatlan használata (61 százalék), valamint az indexelés nélküli közlekedés (58 százalék) nagyon veszélyesnek értékelése. Az indokolatlanul lassú haladást (38 százalék), a jobbra tartás figyelmen kívül hagyását (23 százalék), a levillogást és ledudálást (22 százalék) és a buszsáv „elfoglalását” (17 százalék) már csak a kisebbség gondolta nagyon veszélyesnek.

Forrás: Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt