Azoknak, akik azért kritizálták a BMW-t, mert nem lehet egymástól kellőképpen megkülönböztetni a 3-as szedánt és édes testvérét, a 4-es kupét, mostantól egy szavuk sem lehet: az új középkategóriás BMW nem csak a négyajtóstól, de a márka minden más típusától is mérföldekre távolodott el esztétikumában.

Az autó dizájnjáról hamarosan külön cikkben értekezünk, most maradjunk a tényeknél. Az idén októberben debütáló modell kezdetben ötféle hajtáslánccal lesz elérhető, köztük az összkerékhajtású M440i sportverzióval, amit csak egy lépés választ el egy későbbi M modelltől. Ennek érkezéséről még nincsenek hivatalos információk, de jövő márciusban két hathengeres dízelmotorral bővül a választék.

Soha nem volt még olyan merész BMW, mint a 4-es 2

Ezek, akárcsak az összes többi dízel, valamint az M440i, 48 voltos mild hibrid rendszerrel kerül piacra, amelynek generátor/indítómotorja 11 lóerővel segít be a belső égésű erőforrásnak.

A sebességváltó minden esetben nyolcfokozatú Steptronic. A két legnagyobb motorhoz (440i, 440d) alapáras, a többihez opcióként rendelhető az új Sprint funkcióval felvértezett Steptronic Sport váltó, amely az elképzelhető legalacsonyabb fokozatba kapcsolva az előzésekhez biztosít maximális gyorsítóképességet.

A vázszerkezet kialakítása során a vezethetőség javítására törekedtek. Meghatározott pontokon növelték a szilárdságot, illetve a 3-as szedánhoz képest csökkentették a tömegközéppontot (-21 mm), illetve növelték a hátsó nyomtávot (+35 mm). A hátsó tengelyre ható felhajtóerőt nem csak az aerodinamika finomhangolásával, hanem egyedi hangolású lengéscsillapítókkal is csökkentették. Természetesen szerepel a kínálatban M Sport felfüggesztés, valamint elektronikusan szabályozott adaptív M futómű is. Lesznek M Sport fékek (piros vagy kék féknyergekkel), illetve szabályozható zárási fokú M Sport hátsó differenciálmű is.

Soha nem volt még olyan merész BMW, mint a 4-es 5

A hatalmas dupla vesét részben a márka korábbi, legendás modelljei ihlették, részben a fokozott hűtőlevegő-bevitel indokolta. Még hangsúlyosabbá teszi megjelenését, hogy a lámpák kifejezetten keskeny, LED-es egységek, opcióként adaptív vagy lézeres kivitelben.

Soha nem volt még olyan merész BMW, mint a 4-es 6

Az utastérben már jóval kevésbé egyértelmű a változás, a 3-as szedánból adaptált környezet fogad. A 12,3 colos digitális műszeregység és a középkonzoli térdpárna opciós, új a kormánykerék és a széria sportülés. Hátul szigorúan kétszemélyes a 4-es, amelyben mégis jobb utazni, mint eddig, köszönhetően az alapáras háromzónás klímaberendezésnek, a hangszigetelő szélvédőnek és a nagyobbra nyitható napfénytetőnek. A multimédiás opciók listáján Harman Kardon surround audiorendszer, mobiltelefonról vezérelhető állóhelyzeti fűtés és BMW Display Key is szerepel.

Soha nem volt még olyan merész BMW, mint a 4-es 7

A vezetőtámogató funkciók listáját bővítették, az autó például automatikusan igazodik szélre, szabad folyosót nyitva a megkülönböztető jelzésüket használó gépkocsiknak. Az új generációs head-up kijelző 70 százalékkal nagyobb felületen tájékoztat, míg a vezető előtt (ha digitális a műszeregység) innovatív térbeli grafika jeleníti meg az autót és környezetét. Szintén új – és szintén alapáras – a felhőalapú, online navigációs rendszer.

Ha videón is megnéznéd a vadonatúj BMW 4-est, kattints ide!

Forrás: BMW