Egy parlamentnek beadott törvénymódosítás (pdf) értelmében az autósoknak a jövőben nem kellene maguknál tartaniuk a forgalmi engedélyt és a jogosítványt, mert azt a rendőrök egy ellenőrzésnél az informatikai rendszerben le tudják kérdezni – írta az Index.

Ami a forgalmi engedélyt illeti, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény vonatkozó passzusa kiegészülne egy olyan sorral, hogy a “jármű magyar hatóság által kiállított hatósági engedélyét a belföldi forgalomban a vezetőnek nem kötelező magánál tartania”.

Ez vonatkozna gépkocsira, motorkerékpárra (ideértve a négykerekű motorkerékpárt is), mezőgazdasági vontatóra, négykerekű segédmotoros kerékpárra, pótkocsira, lassú járműre.

Ami a jogosítványt illeti, ott úgy módosulna a szabály, hogy “engedéllyel vagy az engedély-nyilvántartásba bejegyzett érvényes vezetési jogosultsággal” kell rendelkezni. Ehhez indokolásként azt fűzi a tervezet, hogy “ha a vezetői engedélyt belföldön már nem lesz kötelező a polgárnak magánál tartania, akkor a vezetési jogosultsága az engedély-nyilvántartásba bejegyzett érvényes vezetési jogosultság alapján ellenőrizhető, a szövegcserés módosítás erre irányul”.

Az új szabályozás a törvény szövege szerint 2023. január 1-jén lépne hatályba. A tervezetben az is szerepel, hogy a járművezetőnek külföldön szüksége lesz vezetői engedélyre és a forgalmi engedélyre mint okmányra, ezért a vezetői engedélynek és a forgalmi engedélynek a fizikai kiállítása továbbra is szükséges marad.