A Nissan Leaf az egyik legnépszerűbb villanyautó, mellyel egészen korán léptek be az elektromos autók piacára a japánok. A második generáció már nem csak sokkal autószerűbb, de 250-350 kilométer is képes megtenni egyetlen töltéssel. Nos, ennek a prototípusnak ehhez nem sok köze van, hiszen a kiszélesített és némileg megemelt karosszéria alatt a Nissan új elektromos hajtása található.

A prototípus alatt tengelyenként egy 160 kW-os, tehát 217 lóerős villanymotor található. A rendszer teljesítményét azonban 305 lóerőben és 680 Nm nyomatékban maximalizálták, hogy az akkumulátort ne terhelje túl. De az autó célja nem is a hatalmas teljesítmény – bár 305 villanyos lóerő már nagy dinamikus tud lenni – hanem a tapadás. Kerekenként szabályozható a nyomaték és aktív dőlés- és bólintáskiegyenlítős a futómű, ezzel pedig komoly kanyarsebességet tudnak elérni még a Leaf testében is.

Sportautós teljesítményt pakoltak a Nissan Leafbe 2

Az új hajtásrendszer már jól jelzi, hogy a legtöbb gyártó, így a Nissan is egyre inkább foglalkozik azzal, hogy hogyan lehetne élvezetesebbé tenni az elektromos autókat. Egyúttal lehetséges, hogy a Renaultval és a Mitsubishivel közösen fejlesztett elektromos platform része lesz az új hajtásrendszer.