Budakeszi kétszer egysávos főútján naponta 22 ezer autó halad át, akárcsak egy kisebb forgalmú autópályán. Ezt elégelték meg a helyiek, ezért szerveztek egy kis méretű demonstrációt. Szerda reggel fél hét és fél kilenc között a Farkashegyi repülőtérnél, félpályás útlezárást tartottak, ahol úgy engedték el az autókat, ahogyan szerintük egy közlekedési lámpának kéne.

A probléma nem új Budakeszin – írja beszámolójában az Index -, hiszen a a Budai-hegységen viszonylag kevés út halad Budapest irányába. Így ez az út gyűjti össze a környékbeli települések – Páty, Telki, Perbál és Zsámbék – forgalmát is.

A kormány tervei szerint ez nincs benne a pakliban és a kivitelezés hosszú évekig tartana, de megoldás lenne, ha megépítenék az M0-s körgyűrű északnyugati szakaszát. Ez képes volna sok terhet levenni az úthálózatról, melyet 30 százalékban olyanok használnak, akik az M1/M7-es felől kerülőúton jutnának be Budapestre.

Valamelyest megoldást jelenthetne a tömegközlekedés fejlesztése is, vagy egy buszsáv megépítése, mellyel kiemelhetnék a reménytelenül beállt reggeli forgalomból a buszokat.

A tüntetés szervezői abban látják a gyorsan kivitelezhető megoldást, hogy áthangolnák a közlekedési lámpákat, amik így a település határában fognák meg a forgalmat és csak annyi autóst engednének át Budapest felé, amennyit elbír az út.

Annyi biztos, hogy a mindennapokban erre haladó autósok is legalább annyira szeretnek a reggeli és délutáni dugóban állni Budakeszi Fő utcáján, mint amennyire a település lakói szeretik nézegetni a folyamatosan pöfögő, de sehová nem mozduló autótömeget.

Forrás: Index.hu
Kapcsolódó címkék: budakeszi forgalom