Nem feltétlenül a Peugeot az első, amely az autonóm járműtechnológiák említésekor eszünkbe jut, pedig ők is régóta fejlesztik ilyen irányú technológiáikat: 2015 óta tesztelnek Franciaországban, legutóbb Kínában kezdtek közúti tesztekbe, most pedig a spanyolországi Vigóban folytatják a 2017-ben útjára indított Autopilot projektet.

A program a hálózatba kapcsolt tárgyak (IoT) és a járművek közötti információcsere megvalósításában rejlő lehetőségeket kutatja a világ hat városában (Tampere, Finnország; Versailles, Franciaország; Livorno, Olaszország; Daejeon, Dél-Korea; Brainport, Hollandia; és Vigo, Spanyolország).

Az alapprobléma egyszerű, megoldása azonban sziszifuszi erőfeszítést igényel: a gyártóknak ugyanis végtelen számú lehetséges helyzet megoldására kell felkészíteniük az autonóm járműveket vezérlő rendszereket (ugyanez a helyzet a hús-vér pilótákkal is; amikor balesetet szenvedünk, az azt jelenti, hogy nem tudtunk megoldani egy helyzetet – az autonóm járműveknek azonban éppen az az egyik legfontosabb vonzereje, hogy elkerülhetővé teszik a baleseteket).

Mivel a PSA már 2020-tól szeretne szériagyártásba venni egyes autonóm mobilitási rendszereket, idén április óta hármas szintű autonóm képességekkel felvértezett Peugeot 508-asok tesztelnek a francia közutakon.

Spanyolországban tesztel a Peugeot robotautója 2