A legtöbb gyártó igyekszik globális modellpalettát kialakítani, így azonos autókat kínálhatnak a világ minden fogyasztója számára. Vannak azonban helyi igények, amikre érdemes reagálni, így lehet az is, hogy a nálunk Dacia Sandero néven kapható modellből Brazíliában kínálnak egy egészen sportos változatot. Mivel arrafelé a román gyártó neve nem ébreszt jótékony nosztalgiát, ezért Renault név alatt kapható a Sandero RS.

Ahogyan a komolyabb RS-modellek, úgy a Sandero is új lökhárítót, nagyobb hűtőnyílásokat és szép rajzolatú felniket kapott. Néhány dekorelemmel és hátsó szárnnyal egészítették ki a látványt. A technika nem túl hegyes, hiszen a 2 literes, szívó négyhengeres motor 150 lóerőt teljesít és 205 Nm nyomatéka van. Hozzá rövidebb, 6 gangos kézi váltót társítottak. Egy ügyes pilóta álló helyzetből 8 másodperc alatt gyorsíthat vele 100-as tempóra, a végsebessége pedig 202 km/óra.

Diszkontáras sportoló készült a Daciából 2

Az alapfelszereltség része az áthangolt kormányzás és az RS Drive rendszer, mely három vezetési módot (Standard, Sport és Sport +) kínál. A legsportosabb Sandero valamivel 5 millió forint feletti árról indul.