Az Audinak már minden méretben van egy szabadidő-autója, de lehet ezt még tovább cifrázni, hiszen a könnyen gyártható és variálható platform, valamint a közös motorválaszték nagyban megkönnyíti a fejlesztést, így villámgyorsan előállhat egy kupés tetővonalú Q3-as is, melyet Sportback névre kereszteltek. Az autó alapterülete változatlan, tehát 4,5 méter hosszú, 1,8 méter széles, a tengelytávja pedig közel 2,7 méteres. Csak épp a tetővonalat vették dinamikusabbra és a leghátsó tetőoszlopot döntötték be jobban.

A beltérben alig észrevehető a változás, a műszerfal maradt a Q3-ból ismert, a kisebb Audi-modellekhez igazított verzió. Az óracsoport digitális lehet, amin nagyban megjeleníthető a navigáció képe is, így nem kell mindig lepillantani központi érintőképernyőre. A klímapanel hagyományos, gombokkal kezelhető. Természetesen rengeteg vezetéstámogató rendszer érhető el az Audi Q3 Sportbackhez is az adaptív tempomattól kezdve a holttérfigyelő asszisztensen át a LED-mátrixos fényszórókig. A csomagtér alaphelyzetben 530 literes, de az ülések döntésével 1,4 köbméterig növelhető a raktér.

Győrből érkezik a kupés tetejű Audi Q3 2

Kezdetben a motorválaszték egy dízelből (30 TDI) és egy benzinesből (45 TFSI quattro) áll majd, mindkettő négyhengeres és turbós. Előbbi 150 lóerős, utóbbi 230 lovas változatban. Később érkeznek majd a kézi váltós és a további összkerékhajtású verziók is. A belépőmotor 48 voltos mild-hibrid rendszerrel dolgozik majd együtt. Az ígéretek szerint így 0,4 literrel kevesebbet fogyaszt 100 kilométeren.

Győrből érkezik a kupés tetejű Audi Q3 3