Ettore Bugatti ugyan Olaszországban született és a márka központja, a franciaországi Molsheim is volt már német terület, ahogyan az Elzásszal többször is megesett már a történelem folyamán, de ettől függetlenül a márka mindig kitartott a kék szín mellett. Korábban ugyanis a versenyautók dekorját nem a szponzorok határozták meg, hanem az országok, a francia versenyszín pedig éppen a kék volt. Ennek ünnepére készítették el a Bugatti Chiron legújabb limitált szériáját.

Mindössze húsz példány készült a Chiron Sportból, melyek mindegyikét a különleges, osztott tetőablakkal szerelik. A vevőknek ebben az esetben nem kell törniük a fejüket a különleges színkombinációkon, hiszen kizárólag ezzel a matt sötétkék karbon karosszériával elérhető az autó, melyhez fekete felniket és kék féknyergeket párosítottak. A beltérben is uralkodik ez a színvilág, a fejtámlákba pedig belehímezték az alapítás 110 évfordulójára emlékező karaktereket. A hátsó szárny alsó felére is a franca trikolór színei kerültek, így a kék (szabadság), a fehér (egyenlőség) és a piros (testvériség).

A Chiron Sport technikája továbbra is változatlan, így a füle mögött 8 literes, 16 hengeres motor található, melyből 4 turbófeltöltővel 1500 lóerőt és 1600 Nm nyomatékot préseltek ki. 2,4 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100-as tempóra, a végsebessége pedig több mint 420 km/óra.