A kiskunhalasi rendőrkapitányság büntetőeljárást indított lopás, valamint egyedi azonosító jellel való visszaélés és rongálás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Zsolt ellen.

A 26 éves helyi férfi január 7-én 12 óra 5 perc körül Kiskunhalason, a Mártírok útján parkoló Kia Carneval személyautót a benne hagyott indítókulccsal ellopta. Ezt követően az autóval a Páfrány utcába ment, ahol egy Suzuki Wagon R+ személygépkocsi rendszámait leszerelte, és azokat felrakta a Kiára.

Fél óra múlva az egyik helyi benzinkúton 37 litert tankolt, de fizetés nélkül, nagy sebességgel úgy hajtott el, hogy a kútfejhez tartozó tankolópisztolyt, illetve töltőcsövet szándékosan leszakította a kútfejről.

Az egyik autós látta a történteket, és követte a gépkocsit. M. Zsolt vélhetően a nagy sebesség miatt végül lesodródott az úttestről, és elakadt. A szemtanú visszatartotta a rendőrök kiérkezésig a sofőrt, akiről az is kiderült, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel.

A kiskunhalasi nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki a 26 éves férfit.