Most már jogszabály rendelkezik két új budapesti Duna-híd megépítéséről, amelyről Tarlós István főpolgármester is beszélt az elmúlt napokban – írta a Napi.hu.

A hétfői Magyar Közlöny szerint az albertfalvai Galvani utcát az Illatos úttal összekötő új hídon – a kötöttpályás közlekedéssel együtt – kétszer három sáv lesz. Emellett a jogszabály előirja a szintén újbudai Fehérvári út és a a kispesti Üllői út-Határ úti csomópont összeköttetésének előkészítését is.

A fejlesztési tervekben szerepelnek további beruházások, amelyek célja, hogy a budapesti reptérre könnyebben ki lehessen jutni. A csomagban helyet kapott továbbá a békásmegyeri Pók utcát a Váci úttal összekötő aquincumi híd előkészítése is.

Az előkészítésre milliárdokat költenek: a “kötelezettségvállalás felső korlátja” 2019-ben 6,7 milliárd forint, 2020-ban közel 4 milliárd, 2021-ben pedig 1,35 milliárd, összesen több mint 12 milliárd forint.