Kétség kívül leginkább sztárfocisták és celebek közelében látni a legtöbbet Range Rover Sportot, de neve ellenére az angolok nagy szabadidő-autója jóval többre képes az aszfalton száguldásnál. Azon kevés SUV-k egyike, melyek komoly terepjáró-képességgel rendelkeznek. Ez már hagyomány annál a márkánál, ahol a Defender is született. A Range Rover Sport első generációja 2004-ben jelent meg, a jelenlegi a második, mely már 2013 óta van piacon, így ideje volt frissíteni a modellt.

Új turbódízel motort kapott az autó, az SDV6 jelzésű erőforrás a korábbi 2 literes SD4-est váltja a kínálatban. A 3 literes dízelmotort két turbó lélegezteti és 249 lóerős teljesítményű. Ezzel a motorral álló helyzetből 7,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre a Range Rover Sport és természetesen a legújabb károsanyag-kibocsátási normákat is teljesíti.

Ma már megkerülhetetlen, hogy hibrid hajtásláncot is kínáljon egy prémiumgyártó, ezért a Range Rover Sporthoz is elérhető a P400e jelzésű, konnektorról tölthető hibrid hajtás 404 lovas rendszerteljesítménnyel, amivel papíron 51 kilométert képes tisztán megtenni az autó. Ebben a navigációs rendszer képes kiszámítani a leginkább takarékos útvonalat. A plug-in hibrid modell 6,7 másodperc alatt gyorsul 100-as tempóra.

Okosabb és tisztább lett a Range Rover Sport 2

Okosabb lett az adaptív tempomat is a stop& go funkcióval. Ezzel a radaros sebességtartó a beállított követési távolság és sebesség mellett képes arra, hogy az előtte haladó járművel együtt haladva akár állóra fékezze az autót és újra elindítsa – amennyiben három másodpercnél rövidebb ideig tartott az álldogálás. Ez leginkább városi dugóban könnyíti meg a vezetők életét.

Finomítottak a sávtartón is, mely a kormányzásba beleavatkozva a sáv közepén tartja az autót, ha a vezető a kormányon tartja a kezét. A rendszer nem csak a felfestéseket veszi figyelembe, hanem azok hiányában az előtte haladó autó nyomvonalát követi. Természetesen mindkét rendszerhez rendelhető nagysebességű vészfékező rendszer is, mely bajt észlelve önmagától fékez, így megelőzve vagy csökkentve az ütközés kockázatát.