A Bentley 8 Litre korának legtökéletesebb autója volt – egyben az utolsó automobil, amelyet Walter Owen Bentley személyesen tervezett. Nem csoda, hogy 1930-tól kezdve ő maga is ezzel járt, és bár egy év után el kellett adnia, a történelem szép hurkot írt le: a Bentley (akkor már a VW-csoport fennhatósága alatt) visszavásárolta és felújította a limuzint. Ekkor került ki a motorból az eredeti főtengely, amit nem dobtak el – és milyen jól tették!

Az Antiochiai Szent Forgattyús Tengely, az ő dicsőséges felszeleteltetését és pénzzé tételét megelőzően

Most ugyanis 100 darabra vágják, hogy száz tehetős Bentley-tulajdonosnak okozzanak vele örömöt.

A Bentley Mulsanne W.O. Edition fedélzetén ugyanis a hátsó könyöklőbe, a bárszekrény vagy pezsgőhűtő (amit a kedves ügyfél kíván) elé beágyazzák a fémdarabkát, emléket állítva az 1971-ben elhunyt mérnökzseninek. A grafikákon sajnos a darabka nem látszik, csak a fedele: ez az eredeti 8 Litre modellt ábrázolja, csak hogy el ne feledje a vásárló, hol kell keresnie az értékes szilánkot.

Főúri fényűzés akkor és most

Bár a W.O. Edition még csak rajzon létezik, ebből is nyilvánvaló, hogy micsoda pompa várja az utasokat: különleges kivitelű diófa, finom bőrök, báránybőr szőnyeg és a cégalapító háttámlába hímzett aláírása köszönti az igényes milliomost.