Frissítés

A rendőrség válaszolt megkeresésünkre: 

Debrecenben, a Füredi út – Böszörményi út kereszteződésében 2018. július 3-án 11 óra 30 perc körül történt egy közúti közlekedési baleset, amelynek két rendőri jelleggel ellátott szolgálati gépjármű volt a résztvevője.

A helyszíni beavatkozás során megjelent a szolgálatirányító parancsnok, a helyszíni szemlét lefolytató baleseti helyszínelő, megerősítő erőként további egy egység baleseti helyszínelő illetve forgalomirányítási feladatok ellátása érdekében további egy gépkocsizó járőrpáros.

Tekintettel arra, hogy a közúti közlekedési baleset helyszíne két főutat érintő, nagy forgalmat lebonyolító közlekedési csomópont, szükség volt a megfelelő létszámú jelenlétre, a helyszíni szemle megfelelő és lehető leggyorsabb lefolytatása céljából.

A baleseti helyszínelés ideje kevesebb, mint 1 órát vett igénybe.

Korábban írtuk

“Egy sötét színű Škoda haladt a Füredi úton, amikor a kereszteződéshez érve egy mentőautónak adva elsőbbséget lassított, ekkor futott egymásba a két mögötte érkező rendőrségi jármű” – adta hírül kedden a Hajdú Online.

Szerencsére senki nem sérült meg komolyabban. Az eset során két rendőrt szállítottak a mentők kivizsgálás céljából kórházba.

Két rendőrautó ütközött Debrecenben, de ami utána történt, arra nem készült fel senki 1

Ezt a fotót a Hajdú Online egyik olvasója töltötte fel a hír Facebpook-bejegyzésének hozzászólásai közé

Ha jól számolom, a két ütköző rendőrautó mellé még négy érkezett, hogy biztosítsák a helyszínt, plusz a lenti fotókon látni, hogy két mentő is a helyszínen van.

Mi picit soknak érezzük a megkülönbözető jelzéssel ellátott járművek számát ennél a balesetnél, de ők biztos jobban tudják, mi ilyenkor a protokoll, a körülményeket sem ismerjük pontosan (természetesen megkérdeztük az esetről a Debreceni Rendőrkapitányságot, frissítjük a cikket, amint megkapjuk a választ), mindenesetre nagyon furcsa. Szinte már csak a TEK hiányzott.

Két rendőrautó ütközött Debrecenben, de ami utána történt, arra nem készült fel senki 2

Fotó: Matey István

Két rendőrautó ütközött Debrecenben, de ami utána történt, arra nem készült fel senki 3

Fotó: Matey István