Ha nyer a csapat, a négyesé lesz a négyes – ezzel az ígérettel biztatja az angol válogatottat Afzal Kahn, az excentrikus autótuner. Az egyik négyes természetesen Eric Dier, az angolok négyes mezben játszó középpályása, a másik négyes pedig az autón látható rendszám, amelynek piaci értéke Mr. Kahn szerint félmillió angol font, azaz 185 millió forint.

Az ajánlat persze csak akkor áll, ha az angolok a világbajnokok. Erre a legoptimistább brit fogadóiroda szerint is 50 az egyhez az esélyük, tehát Mr. Kahn felajánlása gáláns, de viszonylag kockázatmentes.

A vb-re épített Defender ehhez képest kifejezetten olcsó: 70 ezer fontért (25,9 millió Ft) válik meg tőle alkotója. A mustársárga fényezés és a rövid platós, rövid fülkés felépítmény egészen szürreálissá teszi a terepjáró megjelenését, amit 20 colos felnikkel, lökhárítóba integrált fényforrásokkal, festett féknyergekkel, robusztus kerékívekkel és oldalsó fellépőkkel fejeltek meg.

Világbajnoki Defender 2

Az utastérben fémküllős kormány, teljes bőrkárpitozás, analóg óra és fémpedálok várják az utasokat.