A Jelsum falu közelében pénteken lefektetett zenélő aszfalton akkor csendült fel a frízföldi himnusz, ha az autósok a maximálisan megengedett 60 km/h-s sebességgel, azt nem meghaladva hajtottak át rajta. Sok autós azonban, főleg a szombat éjjel megszaporodó taxisok, erősen felgyorsított a táblával is jelzett szakaszon, mert kíváncsi volt, hogy magasabb sebességnél is zenélő hangot adnak-e ki az aszfaltba vájt rovátkák.

A környékbeli lakosokat – mint mondták – “őrületbe kergette” ugyanannak a dallamnak az örökös ismétlődése, a nagyobb sebesség okozta és a szél által is felerősített zaj megzavarta a nyugalmukat, álmatlan éjszakákat okozott nekik. Volt, aki “lelki terrorról” beszélt.

A panaszok miatt a hatóságok kedden felszedték a 80 ezer euróba kerülő zenélő burkolatot, amely a kezdeményezők szerint a viccességén kívül a közlekedésbiztonságot is szolgálta volna, mert a sebesség csökkentésére ösztönözte (volna) az autósokat.

Megideologizálták a balul elsült projektet azzal is, hogy úgymond jól beleilleszkedik a frízföldi székhelynek, Leeuwardennak, mint Európa egyik idei kulturális fővárosának a programjába.

Frízföld egy saját nyelvű és kultúrájú tartomány Hollandia északi részén.