Az M5-ös autópálya 80-as kilométerszelvényénél végzett építési munkálatok miatt március 24-én 9 és 22 óra között, valamint március 25-én 9 és 22 óra között az út 73-as és 91-es kilométere közötti szakaszán lezárásokra kell számítani.

A forgalomkorlátozás ideje alatt az autópályáról való le- és felhajtást rendőrök irányítják, illetve a megváltozott forgalmi viszonyokra előjelző közlekedési táblákkal hívják fel az autósok figyelmét.

Március 24-én, szombaton a Szegedről Budapest felé vezető, bal pályatestet zárják le az út 91-es kilométerénél, a Kecskemét-Dél csomóponti kihajtónál. A leterelt forgalom az 54-es, majd a 44-es, végül a 445-ös út érintésével érheti el az 5-ös számú főutat, amelyről a 73-as kilométernél, azaz a Kecskemét-Északi csomópontnál lehet visszahajtani az autópályára.

Vasárnap a Budapestről Szeged felé vezető útszakaszt zárják le a munkálatok idejére. A rendőrök a forgalmat a Kecskemét-Északi csomóponti kihajtónál terelik le az autópályáról az 5-ös számú főútra. Innen a 445-ös, majd a 44-es, végül az 54-es út érintésével a Kecskemét-Dél csomópontnál, a sztráda 91-es kilométerénél térhetnek vissza az autópályára azok, akik Szeged irányába tartanak.