Eddig kétféle motorral volt elérhető a Bentley Bentayga: a 435 lóerős, 900 Nm nyomatékú, 4.0 V8-as dízellel, vagy a 6.0 W12-es benzinmotorral, amely 608 lóerőt és szintén 900 Nm nyomatékot adott le. Aki tehát pörgős, sportos motorra vágyott, az eddig hoppon maradt – eddig.

Mert hamarosan itt a Bentayga V8, az óriás, 4,0 literes, V8-as benzines turbómotorral szerelt, 2,4 tonnás menetkész tömegű kiadása, amely 550 lóerőt és 770 Nm nyomatékot tud, 4,5 másodperc alatt ugrik 100 km/órára, végsebessége pedig 290 km/óra.

A sportosságot egybenyitott dupla ikerkipufogók, valamint egy sor újdonság erősíti. Az egyik az opciós kerámia fékrendszer, amely a maga 44 centis átmérőjű első tárcsájával a legnagyobb fékrendszer, amit utcai autóra valaha szereltek; a féknyereg tízdugattyús. Szintén újdonság a modell kínálatában a piros féknyereg.

A másik a beltér kialakítását érinti: az eddig csak mattban kapható szénszálas műszerfalborítás ezúttal magas fényű kivitelben elérhető, megjelent a palettán a piros bőrkárpitozás, a kormány pedig bőr/fa kivitelű.

Ezeken túl a már megismert funkciókat kínálja az autó, a légrugózástól az elektronikus vezérlésű aktív oldaldőlés-szabályozásig, a terep- és közúti üzemmód programok sokaságától az 1950 wattos, 18 hangszórós csúcshifiig.

Forrás: Bentley