Ma rajtol a Dakar-rali mezőnye. A többség győzni jött, ám van egy résztvevő, aki bizonyosan nem az esélyeket latolgatta előző este, hanem azon morfondírozott, hogy vajon a világ legszerencsésebb vagy legvakmerőbb emberének számítsa-e magát.

A litván Mindaugas Plukys ugyanis saját szakállára indul el a Dakar mezőnyével együtt. Nem véletlen a faramuci megfogalmazás, hiszen barátunk nem versenyezni érkezett Peruba, csupán végig szeretne menni a vele egyébként egyidős, idén negyven éves terepversenyen.

A platófedél alatt alighanem pótkerekek és szerszámok lapulnak.

Mindaugas Plukysnak egyébként hallatlan mázlija, hogy hazája Nissan-képviseletén dolgozik, méghozzá a kommunikációs osztályon, ezért ötlete, hogy újságíróként akkreditáltassa magát a versenyen, és etapról etapra haladva tudósításokat küldjön haza, nem is hangzik a valóságtól annyira elrugaszkodottnak.

Tavaly ősszel vette meg a Navarát (Double Cab, 160 lóerős 2,3-as motor, hatos kéziváltó), aztán szétnézett a tartozékpiacon, és rádobált ezt-azt a kocsira: Old Man Emu felfüggesztés 4 centis emeléssel, gyári küszöbvédő és hátsó lökhárító rudazat, Rival fenéklemez-védelem, Hella LED terepvilágítás segíti az előre jutást. A plató műanyag bélést és alumínium fedelet kapott, a tetőn Thule csomagtartó rendszer, azon Lazer Triple R 16 kiegészítő LED világítás kapott helyet. A 18-as kerekekre Cooper Discoverer ST Maxx abroncsokat szereltek.

LED-fények lent, LED-fények fent. Meglehetősen széria állapotú az autó.

Az utastéren nem változtatott, de beszereltek egy 220 voltos konvertert, valamint 4 db USB töltő aljzatot, hogy amikor este hulla fáradtan a táborhelyre ér, laptopja és kommunikációs berendezése készen álljon a közvetítésre – egyébként ha egy teljes versenynap után tényleg lesz ereje még blogolni, le a kalappal előtte!

Forrás: Nissan