Még három éves sem volt az a kisfiú, akit a közép-angliai Northampton közelében találtak meg egy kétsávos gyorsforgalmi úton. Hajnali egykor, mezítláb gyalogolt a téli sötétben, miközben tőle alig egy-két méterre száguldottak el az autók.

A rémült kisfiút egy bátor teherautósofőr mentette meg a biztos haláltól: amikor észrevette a bizonytalanul mozgó apróságot, bekapcsolta elakadásjelző fényeit, és úgy húzódott le az út szélére, hogy takarja a forgalomtól a gyereket.

Ennél a kereszteződésnél talált rá a gyermekre a sofőr.

„Jéghideg volt, amikor felvettem. Zokogott.” – emlékszik vissza a péntek hajnali eseményekre a 35 éves sofőr.

Mivel a rendőrséghez ez idő tájt nem érkezett bejelentés elveszett gyermekről, sorra járták a közeli házakat, és kérdezősködtek. Végül reggel háromnegyed ötre sikerült megtalálni a gyermek családját. Nem tudni, indítanak-e ellenük eljárást.