Ahogyan azt már megszokhattuk, a MotoGP biztonsági autója ismét egy BMW modell lesz, természetesen a legfrissebb a sorban, az első összkerekes M5-öst készítették fel a bajorok a feladatra. Az új safety car a november 10-én induló utolsó futamhétvégén mutatkozik be a közönségnek Valenciában. A pályán dolgozó M5-ös bemutatása remek alkalom arra, hogy ezzel együtt azt is prezentálják, hogy milyen új kiegészítőkkel tehetik sportosabbá autójukat a tulajdonosok.

Az M Performance részleg hamar megalkotta azt a sor aerodinamikai elemet, melyet ráaggattak a biztonsági autóra. Szénszálas anyagból készült az első splitter, a küszöbök alatt lévő élek, valamint a hátsó diffúzor és a tükörházak is. A markánsabb hangi élményről titán kipufogórendszer gondoskodik. Természetesen olyan apróságok, mint a fényhíd vagy a LED-es villogók és a gyorsszárakkal rögzített motorháztető, nem vásárolható majd meg az utcai modellhez.

A beltérben ezúttal elmaradt a bukócső, így a biztonsági autó fedélzetén akár négyen is utazhatnak, az első üléseket azonban kagylókra cserélték és a pohártartók helyére is a fényeket kezelő panel került. Összességében azonban drámai változás nem tapasztalható a fekete bőrrel bélelt kabinban. Az autó fényezése természetesen fehér alapú és az M részleg színei jelennek meg rajta, ezzel állítólag a jövőre Le Mans-ban induló M8 GTE-t szerették volna megidézni.

A motorháztető alatt továbbra is 4,4 literes, biturbó V8-as motor dolgozik kereken 600 lóerős teljesítménnyel és 750 Nm csúcsnyomatékkal, amihez 8 sebességes automataváltót kapcsoltak és kifejezetten az M5-höz igazított xDrive összkerékhajtást, mely tisztán hátsókerekes módot is kínál. Ahhoz azonban, hogy a biztonsági autó komoly tempót autózhasson a kétkerekűek előtt, javasolt inkább a dinamikus összkerekes módot bekapcsolni.