A felülvizsgálat célja az volt, hogy a forgalmi adatokat tekintetbe véve úgy lehessen a lehető leghosszabb szakaszon új kerékpáros infrastruktúrát kijelölni, hogy a közúti kapacitások ne csökkenjenek.

Az új forgalmi rendben a Bartók Béla úton a Ménesi út és a Szent Gellért tér között mindkét irányban kerékpársáv kerül kijelölésre. A beavatkozás során az útburkolat szélessége nem változik, így a rendelkezésre álló útfelületen mindkét irányban 1,25 – 1,8 méter között változó szélességű kerékpársáv jelölhető ki, mely számos szakaszon biztosítja a lassabb kerékpárosok kerékpársávon belül történő előzését is.

A kerékpársáv kialakításához kapcsolódóan a Szent Gellért tér felé vezető irányban a Móricz Zsigmond körtértől a Lágymányosi utcáig a két forgalmi sáv közül a jobb oldali a Lágymányosi utcai kereszteződés előtt olyan jobbra kanyarodó sávvá alakul, melyből egyenesen csak a kereszteződés után kezdődő kerékpársávra továbbhaladó kerékpáros haladhat.

További forgalmirend-változás történik a Kosztolányi Dezső tér felé vezető oldalon a Móricz Zsigmond körtéren, ahol a Ménesi út irányából a jobb oldali forgalmi sáv a Villányi út felé vezet, illetve ebből a sávból lesz elérhető rövid közös autóbusz- és kerékpársávon keresztül a Móricz Zsigmond körtéri autóbusz-megálló. A módosítást követően a belső sávból sávváltás nélkül lehet a Kosztolányi Dezső tér felé továbbhaladni.

A kerékpársáv felfestése október 5-én megkezdődik, és az időjárás függvényében október 6-ig befejeződik.

Kapcsolódó címkék: Budapest közlekedés