Aztán szeretett volna parkolóradart, minek a beszerelése közben felhívták figyelmét az autó elején és hátulján lévő sérülésekre. Ekkor Máté fejében beindult a filmekből ismert légiriadó sziréna, és elkezdett nyomozni a kocsi előéletéről. Hamar rátalált a Voltetorve.hu oldalra, ahol elindított egy lekérdezést párezer forintért. Másnapra meglett a lesújtó eredmény: az autó többször volt sérült, sőt, többször magasabb kilométeróra állással rögzítették a biztosítók a balesetes jegyzőkönyvet, mint amivel ő vette. Évekkel korábban.

Mielőtt lúzert kiáltanánk, felhívnám a figyelmet, hogy szervizben átnézette a kocsit, és lekérdezte a központi rendszerből az óraállást, ami stimmelt, mert a tekerés(ek) a rendszer indulása előtt történt(ek). Egyebekben a kocsi jó állapotnak örvend, kivéve a fránya világtó villáskulcsot  műszerfalon.

Máté beszélt a kereskedéssel, akiktől vette a kocsit, hogy ilyenkor mi van. Felajánlották, hogy kicserélik, beszámítják emelt áron, szóval nagyon korrektül jártak el. Máté azonban nem ezt az utat, választotta, hanem a DAS-hoz fordult jogsegélyért, sőt, még az Eurotax-Glass’s tól is bekérte az eltérő futásteljesítmények okozta árkülönbségek értékét. Árleszállítást kért, 263 ezret. Egyrészt, mire kiderült, addigra beletett majd’ ötvenezer kilométert az autóba, másrészt költött is rá bőven, és ezt nem szerette volna elbukni. Nagy kincs egy autó, amit már ismerünk, és tudjuk, amit megcsináltattunk, az jó.

Így lett a fizetési meghagyásból per, közben rendőrségi nyomozással. A nyomozás megállapította, amit a Voltetorve.hu-tól már tudtunk, hogy az autó óráját évekkel az eladó birtokba kerülése előtt manipulálták. Ugyanakkor azt is megállapították, hogy nem megállapítható, ki tette. A perben szintén készséges volt az eladó, aki – szögezzük le ismét -, nagyon korrekt volt mindvégig, pedig nem ő tekert, nem ő követett el szabálytalanságot. Végül peren kívül megállapodtak, és Máté visszakapott 150 ezer forintot a vételárból, amivel az autó ára közelebb kúszott a számhoz, ahol lennie kellett volna eredetileg a többletfutás miatt. Mondjuk úgy, megfelezték a kárt.

Ennek a pozitív tanulsága, ha átverve érzi magát, nyugodtan pereljen, lélekben és testben is mindenki vele lesz, végül mellette áll majd az igazság. Másrészt a lehető legjobban próbálja kivédeni a bajt azzal, hogy az egyszerűen elérhető szolgáltatásokat használva minimalizálja az átverődés esélyét. Ilyen szolgáltatás egy márkaszervi átnézés, ami minden gyakori márkánál megvan húszezerből, és nagy biztonságérzetet ad, mégha néha hamisat is. A Voltetorve.hu pedig megtette a magáét, mert ők derítették ki, hogy valóban volt tekerve a kocsi. Őket érdemes használni.