330 darab, egyenként 3,65 watt teljesítményű napelem borítja a Sono Motors első típusának, a Sion egyterűnek a motorházfedelét, ajtajai, hátfalát és átlátszó tetejét – azaz gyakorlatilag a teljes külső felületét. Ezek a napelemek menet közben és álló helyzetben egyaránt töltik az autó akkumulátorait.

Nem eszik persze olyan forrón a kását: a cég szerint kedvező körülmények között is csupán 30 kilométerre elegendő töltést tudnak biztosítani az egyelőre ismeretlen kapacitású akkumulátornak. A többit a szokásos módon, hálózatról kell felvennie az autónak – teljesen feltöltve 250 kilométeres hatótávolságot ígér a vállalkozás.

Ez nem hangzik valami jól, de valójában pont elég lehet: napi 50-60 kilométeres városi használattal számolva pont megfelezi üzemanyag-költségeinket. Ehhez persze az kell, hogy ne mélygarázsban, hanem a felszínen, és lehetőleg ne magas házak között parkoljunk, és lehetőleg ne éjjeli műszakban melózzunk.

A 80 kW teljesítményű villanymotor akár 140 km/órára gyorsítja fel a fura járgányt, így akár autópályára is kimerészkedhetünk vele, ha muszáj. Sőt, még vontatni is lehet a villanyautóval, igaz, csupán szerény 750 kilót.

Két további, ötletes megoldás a kétirányú töltés lehetősége, azaz az autót hordozható töltőként is használhatjuk, akár egy másik villanyautónak is átadhatjuk a töltésünket; a másik a klímaberendezés, amely természetes anyagot: látványosan szabadon hagyott mohát használ a befújt levegő megtisztítására és páramentesítésére.

Az autó maga egészen megfizethető 16 ezer euróba kerül, plusz az akkumulátor havi bérleti díja – alternatív megoldásként elvileg az akkuk is megvásárolhatók, de erre egyelőre nem kalkulált árat a cég. Most arra várnak, hogy legalább 5000 előrendelés befusson: csak ekkor indulhat be a gyártás, hogy 2019 elején átadhassák az első példányokat a vevőknek.