Két és fél milliárd forintért vesz elektromos autókat a magyar állam – olvasható a Népszava csütörtöki kiadásában. A lap a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) honlapján közzétett adatokat ismertetve arról ír, hogy öt különböző autótípust igényeltek.

Nyolcszázmillió forint keretösszegig 2,65 méter tengelytáv alatti, félmilliárd forintig efelett a “közép 5. kategóriába” tartozó gépjárműveket vártak, szintén félmilliárdot ígértek a “közép 6.” kategóriásokra, 200 milliót 2. kategóriás egyterűekre és félmilliárdot 3. kategóriás kishaszonjárművekre.

Az első pályázatot a Porsche Hungária nyerte meg, darabonként nettó 9,5 millióval. A teljes keretbe ebből 84 elektromos autó fér be. Szakértők szerint az autókereskedő Volkswagen e-Golfot ajánl. Az eGolfot 85kW (115 LE) teljesítményű, 270 Nm csúcsnyomatékú villanymotor mozgatja. 10,4 másodperc alatt képes elérni a 100 km/órás tempót, míg végsebessége – korlátozva – 140 km/óra. Fogyasztása 12,7 kilowattóra 100 kilométeren, ami kb. 50 forintba, azaz 1,5 liter benzin árába kerül.

A második típust a Pappas Auto szállíthatja, darabonként 10,7 millióért. A piac szerint a Pappas egy Mercedes-Benz B-osztályos járművet kínál. A B 250 e-ben 132 kW-s (179 LE) villanymotor dolgozik, amellyel 7,9 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/órára és akár 160-as tempóra is képes.

A fennmaradó három kiírást a Gablini hozta el. Gablini Gábor cégtulajdonos felhívta a lap figyelmét arra, hogy a kiírás csak egy keret, amely az adott típusú e-gépkocsikra két év alatt legfeljebb elkölthető állami összeget rögzíti. A Gablini cégcsoport többek között Nissan LEAF elektromos személyautót és Nissan eNV200 elektromos áruszállítót forgalmaz. A LEAF-ben 80 kW (109 LE) teljesítményű motor dolgozik, amellyel 11,5 másodperc kell a százas sprinthez, a végsebesség pedig 144 km/óra. Fogyasztása 15 kWh.