Május végétől gazdagabb felszereltséggel kerülnek a vevőkhöz a Škoda Superb szedán és kombi példányai.

Már a második, Ambition szinttől alapáras lesz a Care Connect rendszer, amely balesetben automatikusan felhív egy segélyközpontot, ha bármely légzsák vagy övelőfeszítő működésbe lépett, átküldi a paramétereket a diszpécser számítógépébe, és lehetővé teszi, hogy az utasok beszéljenek is a kezelővel.

Szintén most bevezetésre kerülő újdonság az okostelefonos távvezérlő alkalmazás: lekérdezhetjük a távolból az ablakok és ajtózárak státuszát, illetve működésbe hozhatjuk a vészvillogót és a dudát, hogy könnyebben megtaláljuk az autót egy parkolóban.

Az eddigi legnagyobb, 8 colos multimédiás rendszert 9,2 colos képernyő váltja; a kisebb rendszereknél 5 helyett 6,5 colos lesz az érintőképernyő. Itt további kétirányú okostelefonos integrációs lehetőséget találunk: a Smart Link+ a telefon navigációs, szórakoztató és kommunikációs funkcióit teszi elérhetővé a kocsiban, valamint a jármű bizonyos menetadatait átküldi a telefonra, hogy otthon, kényelmesen nézhessük meg az átlagfogyasztást és egyéb paramétereket.

A parkolóradar mostantól elöl is figyel, sőt: fékez, ha úgy ítéli meg, túl közel mentünk egy akadályhoz.

A Superb ezeken túl egy sor kényelmi extrát is bevezet: ilyen az elöl ülők hangját mikrofon segítségével az audiorendszer hangszóróin keresztül hátra erősítő rendszer, a sofőr opciós masszázsfotelje, illetve az első oldalablakokhoz kérhető hangszigetelő fóliaréteg.

A képet új felnidizájn (Acamar 19”), új karosszériaszín (Velvet piros), valamint fekete tetőkárpit és külső krómdíszek (Laurin & Klement szinten) teszi teljessé.