Nem tudom, hány évesnek kell lennie az embernek ahhoz, hogy a Magnum név hallatán ne a jégkrém, hanem ez ugorjon be neki elsőként:

A CBS 1980 és 1988 között forgatta a világszerte igen népszerű Magnum  P.I. (nálunk Magnum) sorozatot, főszerepben Tom Selleckkel, aki állítólag Indiana Jones karakterét adta vissza a sorozat kedvéért (nyilván nem önszántából.)

Ez azonban most teljesen mindegy, mert nem a bajuszos sármőr miatt vagyunk itt, hanem autója, pontosabban autói miatt. A felületes szemlélő azt hihette ugyan, hogy nyolc éven át ugyanazzal a Ferrari 308-assal járt, pedig három típusváltozat is megfordult a szériában.

Az első évadban egy 1978-as gyártású, karburátoros kocsival járt a nyomozó, egy évvel később megkapták az 1980-as 308 GTSi modellt, ami a negyedik széria derekáig szolgált. A sorozat sikere azonban indokolttá tette a vadonatúj típust, így innentől egészen a nyolcadik év végéig egy 1984-es 308 GTS QV dobálta a fenekét Magnum alatt.

Az alkotók a Ferrari észak-amerikai importőrétől kapták kölcsön a kocsikat, a forgatás után azokat újrafestették, majd nagygenerál után vadonatúj autóként adták el.

07

A filmesek kétféle autót használtak: az egyiket csak közeli álló felvételeknél – ezek makulátlan állapotúak voltak, és soha nem mentek egy métert sem –, a másikat a csapatós, üldözős, hajtós jeleneteknél. A most kalapács alá kerülő példány alighanem az előbbi klánba tartozott: 1984-es születése ellenére mindössze 36 ezer mérföld, azaz 58 ezer kilométer van a kocsiban.

Az utastérben a kárpit eredeti, épp csak újrafestették, a kipufogót pedig ércesebb hangú darabra cserélték, de a szerencsés licitáló megkapja az eredeti rendszert is.

index

Megvan a kocsi eredeti szervizkönyve és minden karbantartás számlája, valamint az eredeti szerszámtáska, tartalék vezérműszíjak, és egyéb tartozékok. A legfontosabb relikvia azonban az importőr tanúsítványa, miszerint az autót valóban használták a Magnum filmek forgatásán.

A január 19-i árverésen 150-250 ezer dollár körüli összegre számítanak a szervezők; ez átfordítva 43-72 millió forint.

03