Erősebb biztonság, feljavított ergonómia, dögösebb megjelenés: címszavakban ebből áll a Lexus IS félidős ráncfelvarrása. A 2013-ban bevezetett modell kackiásabb fényszórókat kapott, megnövelték a lökhárítóba vágott légbevezető nyílásokat, módosították az orsó alakú hűtőmaszk arányait, így az átdolgozott motorházfedéllel együtt még inkább az aszfaltra lapul az autó. Az oldalsó karaktervonal határozottabb, a hátsó lámpatest belső szerkezete összetettebb lett, a kipufogók szögletes, sportos csőben végződnek.




A központi kijelző 7 helyett 10,3 colos, módosították a pohártartókat és a központi időmérő óra számlapját, friss a középkonzol burkolatának textúrája, megújult a műszerfal tetejének kárpitját díszítő varrás – sok apróság teszi finomabbá az autó megjelenését. Egy dolog nem változott: a 245 lovas turbómotorból és 223 lóerős hibridből álló hajtáslánckínálat. 
Harciasabban támad a Lexus
Lexus IS modellfrissítés
Ideje volt felvarrni a középkategóriás Lexus IS ráncait. Az autó hajtásláncai maradtak a régiben, minden más fejlődött.
7 fotó
