Amikor másfél éve bemutatkozott a Range Rover aktuális generációja, az egész világ a csudájára járt, mint a szakállas nőnek: a böszme autó akár négyszáz kilóval volt könnyebb, mint közvetlen elődje. Ez persze még mindig 2,2 tonnát jelent, tehát továbbra sem harmatsúlyú a járgány, a gyártó mégis újra és újra visszakanyarodik ehhez az egyébként valóban nem mindennapi teljesítményhez.

Mivel idén 45 éves a Range Rover, adta magát, hogy a kettőből valami különlegeset hajtogassanak. Ezt pedig szó szerint lehet érteni, amit ugyanis kitaláltak, teljességgel páratlan, és építészeti ismeretekkel nem rendelkező átlagember számára felfoghatatlan is.

Papírhídon kelt át a kéttonnás terepjáró 2 Egy ötméteres papírhidat építettek ugyanis, méghozzá ragasztás nélkül, és ezen a szerkezeten ment át lépésben egy Range Rover, volánjánál a cég helyi vezetéstechnikai programjának főinstruktorával.

A hidat építő Steve Messam elmondta, hogy papírból gond nélkül szokás olyan szerkezeteket építeni, ami elbírja az ember súlyát, de ilyen léptékű projektet még sem ő, sem mások nem kíséreltek meg. A híd három nap alatt épült fel, 54390 darab papírlap felhasználásával

Száz szónak is egy a vége: nézd meg saját szemeddel a bravúrt.