Közzétette a márciusban debütáló 4C első hivatalos fényképeit az Alfa Romeo, és ha már arra járt, néhány információ-morzsát is nyilvánosságra hozott a kompakt izomgolyóról.

Diffúzor helyett hálós kötény zárja a hátsó lökhárítót

Diffúzor helyett hálós kötény zárja a hátsó lökhárítót

Diffúzor helyett hálós kötény zárja a hátsó lökhárítót


A 4C, amely nevével a második világháború előtt, csodálatos Alfa utcai és versenyautókra, a 6C / 8C jelű típuscsaládokhoz szeretné kötni magát,  a nagy testvér 8C Competizione technológiáiból szemezgetett magának. Szerkezete szénszálas kompozitok és alumínium felhasználásával készült, motorblokkja teljes egészében könnyűfém építésű, ráadásul a hátsó kerekeket hajtja.

Ezt persze eddig is tudtuk, mint ahogy az autó méreteiből is csak a pontos centiméter-adatok hiányoztak eddig. Az értékelhető leszorítóerőt termelő karosszéria hosszúsága kevesebb négy méternél, szélte viszont eléri a kettőt.

A 4C mindössze 118 centiméter magas, tengelytávja pedig csupán kétszer ekkora, 2,4 méteres. Utóbbin mindössze ketten osztoznak, az Alfa öblös kagylóülésekkel emelte ki a modell sportosságát. A fényképeken jól kivehető a fejtámlákba hímzett, piros Alfa embléma, valamint a csapott aljú, vaskos karimájú, varrott kormánykerék. A műszerfal erőteljesen a vezető felé fordul, a kezelőszervek a Fiat-csoporton belül megszokott szerelvények.

Művészi burkolat alatt a motor, hozzáférni szinte lehetetlen

Művészi burkolat alatt a motor, hozzáférni szinte lehetetlen

Művészi burkolat alatt a motor, hozzáférni szinte lehetetlen


A kellő temperamentumért a könnyű szerkezetű futóművön túl két komponens felel. Az egyik a négyhengeres 1750 turbómotor, amely kétoldali változó szelepvezérléssel, közvetlen befecskendezéssel, valamint egyedi fel- és leömlőkkel gondoskodik a kellő teljesítményről. Utóbbit egyelőre nem részletezi a gyártó, korábbi információk alapján 250-300 lóerőre tehető.

A vezetési élmény másik sarokköve a négyhengeres erőforrás mellett a kormányról kezelhető, dupla kuplungos sebességváltó beállításait is módosító DNA programkapcsoló, amely a megszokott három (normál, négyévszakos, dinamikus) mellett kifejezett Race üzemmódot is kínál.

Nem hivatalos információk szerint az autó vételára a korábban tervezett negyven-sokezer euró (kb. 14 millió forint) helyett inkább hatvanezer fölé (kb. 17,5 millió forint) lesz tehető. A karbonszálas karosszéria miatt kis példányszámban gyártandó autóból első évben mintegy ezer darab jutna Európába, és ugyanennyi Észak-Amerikába, ahová ezzel a modellel készül visszatérni a márka.

További részletekkel néhány héten belül, a márciusi Genfi Autószalonon szolgál az Alfa.