Úgy alakult, hogy kedves nejemmel össze tudtunk hozni egy négynapos kiruccanást gyerekmentesen, Portugáliába. Amolyan keveset költsünk-sokat lássunk típusú túrát szerveztünk, bérautóval és tömiközlivel jöttünk-mentünk Lisszabonban és tágan vett környékén, Európa legnyugatibb pontjától a déli mezőgazdasági vidékekig, ahol ezerhektár-számra virulnak a parafa-, fenyőmag- és rizsültetvények.
A kirándulás annyira érdekesre és autós szemmel is tanulságosra sikeredett, hogy talán a Vezess.hu olvasói is hasznát veszik, ha leírom, miket tapasztaltunk. Aki siet, elég, ha végigkattintja a galériát (a fenti gólyás kép jobb szélére klikkelve kezdheti), aki nem, remélem örömét leli majd az alábbi perverz élménybeszámolóban.
Ijedősek, tétova sofőrök ne akarjanak vezetni Portugáliában. Ez a helyzet mindennapos a hegyi utakon
Először csak kíváncsiságból néztem utána, mennyibe kerülne, ha nem a tömegközlekedésre támaszkodnánk a vidéki utazások alkalmával. Aztán kiderült, hogy a téli időszakban annyira röhejesen olcsó az autóbérlet, hogy már csak azért is megéri kölcsönözni, hogy ez a cikk létrejöhessen. A legnevesebb cégek sem voltak drágák, de végül a Sixt győzött, mert úgy 37 euróért ideadtak egy “Peugeot 107 or similar” kategóriájú autót a négy napra. Ez 11 ezer forint – a lisszaboni napijegy buszra, metróra, villamosra 6 euró fejenként.
A neten lefoglaltuk, érkezés után felvettük a kulcsot, de csak a legvégén, a számla átadása után mertem elhinni, hogy tényleg nincs trükk a dologban. 1300 eurós önrész ugyan lett volna, ha nekimegyek egy helyes kis helyi villamosnak, de a januári ár így is csak töredéke annak, amit nyáron kértek volna el az autóért.
Ezt a Coltot adták ide négy napra 37 euróért, 1,1 literes, 74 lovas motorral
A Colt beltere legendásan tágas, a modell személyes sorstragédiája, hogy a zseniálisan variálható belterű Jazz mellett a “második legpraktikusabb kis japán” kocsiként sosem volt igazán esélye Európában labdába rúgni. Négy felnőtt kevés csomaggal ungot-berket bejárhat vele; ha nem gond a szerény megjelenés, vagy ha nem kell autópályázni, felesleges nagyobbat bérelni.
Az autópályák fizetősek, kapus rendszer működik, jól üzemelő elektronikus fizetési rendszerrel kombinálva. A tarifa nagyjából tíz cent kilométerenként, de a tarifálás ennél bonyolultabb, és eltér a hazai és külföldi rendszámú kocsik díja. A portugaltolls.pt oldalon érdemes tájékozódni
Szemét alig, a városi környezetre nagyon jellemző graffitik jópofák, néhol kifejezetten művésziek, a vidéki utakon pedig az ember agya alig bírja feldolgozni a sok-sok szép, érdekes részletet. Még ami romos, omladozik, az is méltósággal enyészik, itt van például ez a csodálatos kis traktorroncs, ami már-már szobor:
Portugáliában még a szemét is szép. Ez az vén traktor legalább olyan méltósággal enyészik elfele, mint mondjuk a Colosseum. Szeretném hazahozni a házam elé, dísznek!
Ha csak Lisszabont akartuk volna megnézni, nem kellett volna a kocsi. A fővárosban a tömegközlekedés elképesztően jól szervezett, gyors és használható, budapesti ésszel felfoghatatlanul hatékony a rendszer. Az ember leslattyog egy metrómegállóba, 50 centért vesz egy papír-szerű, de valójában chipet tartalmazó jegyet, amit egy éven át használhat, mindig úgy töltve kredittel, ahogy jólesik neki.
Hat euróért 24 órára korlátlan számú utazás jár. A jegyet minden járműre felszállva oda kell érinteni egy elektronikus kis masinához, és mehetünk, amerre látunk. Ha gond van, vagy elbizonytalanodunk, a metróellenőr, a villamosvezető, a rendőr, de a többi utas is (60 év alatt nagyjából mindenki) tud angolul, és valószínűleg németül vagy franciául is.
Ha a villamoson veszünk jegyet, 2,85 eurót kell fizetni. Ezért inkább vegyünk napijegyet 6 euróért, ami buszra és metróra is jó
A helyi Lemezárugyár relikviái
A lisszaboni forgalom gyors, latinos: a szabályok amolyan irányadó segédletként szolgálnak. A buszsávokat, besorolási rendeket, elsőbbségi szabályokat tiszteletben tartják, de a többsávos körforgalmakban észnél kell lenni. Az udvariasságot megköszönik, de számítani rá botorság volna.
Lisszabon izgalmasan változatos világ. A luxusautó-kölcsönző kirakatában épp egy hajléktalan készít vackot éjszakára a Ferrarik előtt
A fekete egyenruhás helyi erők segítőkészek, minden rendőr tud angolul. Az egész szervezet rugalmasabbnak, normálisabbnak látszik, mint amit itthon ismerünk. Négy nap, 500 kilométer alatt egy traffipaxozó közeget sem láttam – a sebességmérést inkább táblákkal jelzett fix traffikkal oldják meg, ott, ahol az balesetmegelőzési okokból indokolt. Láttam ellenben a közlekedést zavaró, veszélyeztető sofőröket megállító rendőröket, a lent látható kis elektromos járművel pedig egy szép köztérre felálló darus teherautó sofőrjét számonkérni érkezett a hatóság:
Lisszabonban nagyon sok a rendőr, láthatóan tervszerűen, hatékonyan dolgoznak. A hajléktalanokat, esti drogárusokat (van bőven) nem piszkálják valamiért, de a közlekedésbe belerondítókat kiszedik
Az öreg HY Citroenben Segway-kölcsönző működik. A jópofa, de nagyon drága (kétmillió körül indul itthon az ára) holmit a rendőrök is használják: a fedélzetről jól átlátják a gyalogosforgalmat, kiszúrják a zsebtolvajokat
Nagyon szimpatikus a forgalomszabályozás táblás-festéses rendszere is. Abszolút korlátozásból sokkal kevesebb van, mint nálunk, mintha a közlekedőket nem csak a rendőrök, de az útkezelők is felnőttként kezelnék. Fekvőrendőr előtt több helyen nem piros körben feketével, hanem kék négyszögbe fehérrel láttam felírva a 30-at – ajánlott sebesség kötelező helyett. És még ezt az ajánlást is feloldotta egy tábla a hupli után, bámulatos:
Nem traffipax-vonzó piros kör, csak egy kedves ajánlott 30-as a fekvőrendőr előtt. Az ajánlást is oldja egy tábla!
A portugál közúti közlekedés rendszere is ismeri azt az Amerikában megszokott intézményt, hogy piros lámpánál azért néha el szabad kanyarodni, ha nem jön szemből senki. A villogó sárga lámpák csökkentik a stresszt, amit akkor érzünk, ha csak azért nem mehetünk, mert a lámpát nagyobb forgalomra tervezték, mint ami épp van.
A reggeli órákban kell a legjobban vigyázni az utakon. A képen egy kedves, részeg csapat épp beszáll az autóba, majd elhajt. Egyedi eset lenne?
Az utak kitáblázottsága Lisszabonban is, vidéken is egész jó, de néha azért elbizonytalanodik az ember, mert az út száma ritkán látható. A hegyvidéki kis utakon a legkönnyebb elkeveredni, de még GPS nélkül is kiderül pár kilométeren belül a bibi, és mindenhonnan visszavezetnek az iránymutató táblák a helyes útra.
A forgalom tempója, ritmusa a vidéki közutakon olyan, mint bárhol máshol Európában: belátható, jó minőségű utakon 100-105-110 az általános sebesség a legális 90 helyett. (Ellentétben a nemrég hallott magyar rendőri elmélettel, ugye.) Ha lassabban megy valaki, nem agresszíven, de határozottan megelőzik:
A legális 90 helyett 100-110 a reális óra szerinti tempó a vidéki közutakon, csakúgy, mint Magyarország nagyobb főútjain
A minap nyilatkozó Fótos rendőr úr figyelmébe: bizony külföldön is előfordul a meredek előzés, nem csak a magyar olyan renitens barom, ahogy az alezredes úr képzeli általánosítva
Ha sikerült kedvet csinálnom egy kis autós kiránduláshoz Portugália déli vidékein, hadd javasoljak egy extra programot is a műemlékek, hivatalos látnivalók mellé! Lisszabontól 90 kilométerre, Alcacer do Sal határában található egy John Deere kereskedés. A tulaj melléküzemágban a traktorok, kombájnok mellett veteránautókkal is foglalkozik – az interclassico.com oldalon tekinthető meg a teljes választék, Fiat 600-tól Lamborghini Urracóig.
Az Urraco nagyon veszélyesnek néz ki, pedig gyártották kétliteres V8-cal is, 120 lóerővel
Ellézengtünk egy ideig az álomgarázsban, és most pár hétig biztosan jobban fehérednek majd az ujjaim a lottósorsolás alatt, mint eddig.
Mert az egy dolog, hogy előbb-utóbb biztosan visszamegyünk majd felderíteni az északi területeket is, de milyen jó lenne ezt a túrát ezzel a 16 millióért kínált fekete Urracóval megtenni a fekete Colt helyett!
