Átlagosan havi 32 921 forintba kerül egy gépjármű fenntartása ma Magyarországon – derül ki a Generali nemrég elkészült kutatásából. Minden kiadás, a benzinköltségtől kezdve a biztosításokon át az esetleges javításokig, szerepel ebben az összegben.

Az október végén elkészült 1200 fős reprezentatív kutatás rámutat, komoly különbségek figyelhetőek meg a budapesti illetve a vidéki autósok kiadásai között. A felsőfokú végzettségűeknél, illetve a budapesti lakosoknál már havi 40 000 forint feletti átlagos összegek szerepelnek. További érdekesség, hogy a megkérdezettek 13%-a mondta azt, hogy nem ő fedezi a gépjármű fenntartásának költségeit.
 
Arra a kérdésre, hogy rendelkezik-e az autós casco biztosítással, mindössze a megkérdezettek 26,4%-a válaszolt igennel, a budapestieknél, illetve a felsőfokú végzettségűeknél is csupán 35% körüli adatokat láthatunk. Lényegében tehát kijelenthető, hogy a hazai autósok döntő többsége nem rendelkezik ezzel a típusú gépjármű-biztosítással, pedig a válaszadók autóinak 80%-át már érte valamilyen sérülés.

Évi 400 ezret költünk az autónkra 1

Minden második válaszadónak megkarcolták már az autóját, négyből egy autós már ütközött másik járművel, de 10% felett volt azoknak az aránya is, akiknek már feltörték a gépkocsiját. A megkérdezettek 6,4%-a mondta azt, hogy okoztak már sérülést gépjárművében az extrém időjárási jelenségek.

A budapesti adatok ezen a téren is kiugróak voltak, hiszen a fővárosi autósok 20%-ának törték már fel az autóját, ráadásul 10-ből 4-en már ütköztek másik járművel. A kutatás egyik legmeglepőbb adata az volt, hogy országosan csupán a megkérdezettek 20%-a mondta azt, hogy soha semmilyen sérülés nem érte még a járművét, ez az adat pedig mindössze 10% volt a budapesti autósok esetében.

Aki nem tud cascóra áldozni, annak is érdemes évi pár ezer forintért kiegészítő biztosítást kötni azokra a veszélyfajtákra, amelyektől a leginkább tart. A Generali Önvédelem biztosítás akkor jelenthet segítséget, ha ütközéskor a károkozó járműve is megsérült. Természeti károkra, a kátyúk miatti sérülésekre, illetve a gépjárműben lévő poggyászokban keletkezett károkra külön-külön is köthető kiegészítő biztosítás a kötelező mellé.

ELLENŐRIZZE JÖVŐ ÉVI KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ BIZTOSÍTÁSÁT ERRE A LINKRE KATTINTVA!